Értéksziget a hely, ahol mindent megtalál gyengénlátó, vak szeretteinek

by admin

Képernyőfotó 2014-06-10 - 22.32.26Egy külföldi üzleti útról hazaérve kellemetlen hír fogadott az üzenetrögzítőmön. Apósomat kórházba szállították egy baleset miatt és ápolásra szorul még néhány hétig. Az üzenetet meghallgatva azonnal hívtam anyósomat, aki mikor „számon” kértem rajta, hogy miért nem mobiltelefonon hívott védekezésképpen azt mondta, hogy nem akart megzavarni a tárgyalások közben. Lehet, hogy igaza van, hogy ilyen módon értesített, mert biztos vagyok benne, hogy azonnal hazarepültem volna én is és férjem is, aki még most sem tud a dologról. Mivel másnap hazaadták apósomat elutaztam hozzájuk, hogy előkészítsük a betegápoláshoz a megfelelő helyet. A doktornő szerint szüksége lesz egy ágykapaszkodó létrára, amit kezdetekben a felüléshez, majd a felálláshoz tud használni. Több segédeszköz boltot is körbejártam a környékünkön, de egyikben sem találtam, így az internet segítségét kértem. Gyorsan rátaláltam az Értéksziget webáruházára, ahonnan azonnal meg tudtam rendelni az ágykapaszkodót, amit személyesen át is vehettem az Értéksziget webáruház átvételi pontján.


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Copyright 2024 cmr-szallitmanybiztositas | Powered by WordPress