Galambriasztó és galamb elleni megoldások

by admin

imgresA galambriasztó esetében is csak akkor működik tökéletesen a rendszer, ha az szakszerűen lett kiépítve. Óriásit bukhat az, aki nem így teszi, aki nem fordít megfelelő gondot arra, hogy a rendszert hozzáértő kezek helyezzék el a tetőkön. Jobb ezt a munkát szakemberre végezni, különben hamar újból gondot okozhatnak a galambok. Azért tudom ezt ilyen biztonsággal állítani, mert én is megjártam a magam mellékútját a galambriasztással. Úgy hittem, sikerül önerőből elűznöm ezeket a madarakat a háztetőmről, de nem így történt. Mivel a szomszédságunkban sok panellakás van, ahol nem fordítanak gondot a galambriasztásra, így a madarak a környező utcákat is ellepték már. A mi háztetőnkön is szívesen időztek, sok gondot és piszkot okozva ezzel nekünk. Először házilagos madárriasztóval próbálkoztam, de hamar megszokták és már nem féltek tőle. Utána a madárriasztó tüskéket vásároltam, melyek felszerelése közben sikerült leesnem a tetőről és összetörnöm magamat. A végső megoldást a szakemberek nyújtották. Egy nap alatt megoldották a helyzetet és a rendszer azóta is kiválóan működik.


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Copyright 2024 cmr-szallitmanybiztositas | Powered by WordPress